Hőzimőzi

Az élet Dániában
avagy egy éve itt, mindennapok, újdonságok, koronavírus helyzet - a hosszú kihagyás után, hosszú update poszt a Kovács családról

Sokat gondolkodtam, hogy ez a cím talán túlzás vagy éppen semmitmondó kissé, de mégis ez az amiről írni fogok, így maradt.

Egy éve immár, hogy családunk székhelyét a jól megszokott debreceni bázisunkról határozatlan időre Dániába helyeztük át. Egy év nem tűnik annyira hosszú időnek, viszont ahhoz elég, hogy az egész dolog kezdje elveszíteni a kaland faktort és beköszöntsenek a szürke hétköznapok. Ennél találóbban nem is lehetne megfogalmazni a 2020-as év elejei időszak életérzéseit. Szürke. Itt Dániában a tél nagyon hosszúnak tűnt. Reggel sötétben mentem dolgozni 7 órakor és mire elkezd kivilágosodni általában már 9 is elmúlt, délután 3-kor pedig már újra elkezd besötétedni. Napsütés sokszor egész héten nem volt, az idő általában párás, nyirkos, esős. Ilyenkor egy valamire való dán család a meleg otthonába húzódik munka után és némi gyertyafény segítségével teremtik meg a hygge-t (hügge).

Nagyrészt nekünk is ez jellemezte a mindennapjainkat. Régen jelentkeztünk itt a blogon is, hiszen jó hírekről nem igazán tudtunk beszámolni a “rosszról meg minek”. Imi munkakeresése sajnos továbbra is sikertelennek bizonyult, kirándulni nem mentünk, miről is írhatnánk. Karácsonyra hazamentünk Magyarországra és 12 nap alatt próbáltunk minél több időt szentelni a családnak és barátoknak, majd december 31.-én reggel repültünk vissza, hogy az új évet már Esbjergben köszöntsük az itteni barátaink körében. Amikor éjfélkor az egész város tűzijáték fényben úszott, mi, dániai magyarok (kb. 10-en) a magyar himnuszt énekeltük fennhangon az utcán. Furcsa érzés fogott el az otthon töltött idő és a visszajövetel kapcsán. Otthon minden annyira egyszerűnek tűnt, és nem éreztem, hogy már fél éve eljöttünk. Nem akartam visszajönni aznap, miért is akartam volna. Az otthon biztonsága után visszajöttünk a bizonytalanba, ahol - kis túlzással persze - csak magunkra számíthatunk, őszintén teljesen másképp képzeltük el az első fél évünket. Nem volt bekalkulálva az állandó fáradtság, a depresszió, a sok visszautasítás, az anyagi bizonytalanság, a rossz idő, és az sem, hogy itt mindig fúj a szél. Nem adtuk fel, viszont igazság szerint csak túléltük a napokat. Én decemberben szünetet kértem a nyelviskolában, mivel éreztem, hogy az elmúlt 4 hónap nagyon kiszívott minden értelemben. A 13 hónapos kislányom mellől léptem vissza a munka világába, és hogy ne vesztegessem az időt rögtön be is iratkoztam nyelviskolába, tehát a heti 35 óra munka mellett, még két este 8-ig kimaradtam itthonról. Az eredeti terv az volt, hogy én augusztusban, Imi pedig októberben kezd majd dolgozni, így csak 2 hónapig lettem volna én a családfenntartó. Sima ügy - mondtuk.

Az élet viszont másként rendezte a dolgokat, és ez a helyzet nem két hónapig, hanem sokkal tovább tartott. Az elején viccesen írtunk a szerepcseréről, viszont 8-9 hónap elteltével már semmi vicceset nem találtunk benne. Én dolgozok, Imi pedig itthon van, én teremtem meg a megélhetést, ő pedig bevásárol és főz, takarít. Én voltam az, aki munka után csak ledől a kanapéra, és nincs ereje foglalkozni az itthoni dolgokkal, aki fáradt a saját gyerekével játszani. Változtatni kellett, márpedig nagyon sürgősen. Januárban és februárban egyáltalán nem mentem nyelvsuliba, így csak a napi munka maradt, ezzel egyidőben találtam egy másik nyelviskolát a munkahelyemtől 2 percnyire, ahol csak heti egy alkalommal van oktatás. Máris rengeteg időt nyertem hiszen nem kell télen, heti 2-szer 30-35 percet tekernem este 8-kor a város másik végéből haza. Így Imi is el tudta kezdeni végre a nyelviskolát, ugyanott ahol én, ő hétfőnként, én keddenként járok. Kialakult az új heti rend, több idő jutott mindenre itthon. Közben napi téma lett a hazaköltözés. Hiszen eddig mindig csak vártunk valamire, de nem történt semmi. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy a helyzet jobb lesz. Imit nem keresték meg az itteni cégek, hiszen nem beszél dánul, és nincs tapasztalata olaj, gáz és szélerőmű téren, itt pedig ez a legnagyobb ipar.

Márciusban érkezett el a fordulópont, amikor is végre megkapta az első dániai munkáját, igaz egyelőre nem mérnökként, hanem marketing területen. Azóta én sokkal bizakodóbb vagyok, mert mindenhonnan azt hallottuk, hogy az első munkahelyet a legnehezebb megszerezni, a cégek bizalmatlanok a külföldi munkavállalókkal, és sokat lendít az önéletrajzban pár hónap dániai tapasztalat. Hát meglátjuk majd. A helyzet iróniája, hogy az első 1,5  hónapban egy percet sem töltött a munkahelyén. Az első munkanapjával jelentette be a kormány, hogy rengeteg céget bezárnak a koronavírus miatt, viszont hatalmas összegeket szánnak az emberek támogatására, ezért azok a cégek, akik nem rúgják ki a dolgozóikat 75 %-os állami támogatást kapnak a fizetések további folyósítására. Így történt tehát, hogy Imit az első munkanapjától hazaküldték fizetett szabadságra. Nekem továbbra is járni kellett dolgozni, védőfelszerelést kaptunk, és akut betegeket láttunk el. Viszont bezárt a bölcsi is, így Hédi itthon maradt Imivel. Nekem általában sikerült hamarabb hazajönni, így sok időt tudtunk együtt tölteni. Időközben az idő is kijavult, már március óta alig esett és sok a napsütés is. Mindez együtt segített, hogy újra helyre billenjünk és úgy döntöttünk, hogy adunk magunknak időt arra, hogy eldöntsük Dánia nekünk való-e vagy sem.

Időközben sikerült némi pénzt is összegyűjtenünk, amit hasznosan akartunk elkölteni, valami olyanra, ami könnyebbé tenné az életünket. Így hát eldöntöttünk, hogy veszünk egy autót. A mindennapjainkat nagyban befolyásolta az, hogy csak biciklivel tudtunk mozogni. Minden bevásárlást, és programot így intéztük, szélben esőben, (általában) dombon fel…

"-Oké, de mire van pénzünk?

-Hát tudnánk venni egy 10-12 éves autót amiben van 250000 km, mármint ennyit is mutat a mérő, mert itt nem tekerik vissza. Viszont a szervizelés egy vagyon lenne.

-Oké akkor legyen új autó, azt nem kell szervizelni- egy ideig.

-De legyen családi autó, hosszú távra, ha majd jön a kistesó és amúgy is legyen hely a cuccnak. 

-Oké.

…  Anya keres, kocsit tervez, ilyen olyan felszereltség - Hús, legyen benne dzsipéesz?... Az áraktól leesik az állunk. 100%os adó van a kocsikon. Szóval egy középkategóriás családi autó 10-12 millió forint, és nem full extra...

-Oké, akkor hozzuk be külföldről… igen ám, de a regisztrációs adó a kocsi értéke, szóval ugyanott vagyunk. 

-Rendben, akkor legyen egy viszonylag új autó. Anya keres.. 

...10 perc múlva: 

-FigyeljcsakHús… Találtam egy autót, pont az a típus amit szeretnénk, és még nincs 3 éves, és itt van Esbjergben, és az ára is oké, 25.000 km van benne.

-Hús1: jól hangzik, nézzük meg. 

-Tudok időpontot foglalni tesztvezetésre holnap, jó lesz?

-Persze.

Tesztvezetés után… 

-Nekem tetszik - nekem is - megvesszük? - Meg!"

A fenti párbeszéd bármilyen egyezése a valósággal csakis a véletlen műve lehet, hiszen ki vesz úgy autót, hogy nem tervezgeti hetekig/hónapokig, nem jár autókeredkedéstől autókeredkedésig, próbálgat, tesztvezet stb… Háááát.. ööö.. MI, és már nem először...

Viszont 3 nap múlva mehettünk érte, és így a nevünkön van az első közös autónk, hitel ügyintézéssel együtt. Igen, hitelt vettünk fel, mivel úgy éreztük, nem akarunk annyit várni, hogy összejöjjön a teljes összeg, szeretnénk élvezni az autót már most. Gondolkodtunk a lízingen is, mert itt az is nagyon népszerű, viszont végeredményben az is ugyanolyan ablakon kidobott pénz, mint az albérlet, ezért maradtunk a hitelnél. Igaz mindez csak 3 hónapja történt, de egyértelműen úgy érezzük, hogy hatalmas előrelépés az életminőségünk terén. Ha csak az anyagi részét nézzük a dolognak eddig ez volt az egyetlen pont, amit otthon jobb volt. Itt nagyobb és újabb lakásban élünk mint otthon, jobb minőségű ételeket engedhetünk meg magunknak, egy fizetésből tudtuk fizetni az albérletet, a bölcsit, a megélhetést, és még félrerakni is tudtunk. Azt hiszem, itt az élet kicsit könnyebb, és jobban merünk tervezni, anyagi biztonságban érezheted magad. Ritkán bocsájtanak el dolgozókat a dánok, inkább képzik őket, ha valahol hiányosság van. Köthető olyan biztosítás is, amit 1 évig kell fizetni, és ha elveszted az állásod egy év után, akkor két évig jogosult vagy a fizetésed akár 90%-ára. Ezért nem kell egyik munkából a másikba ugrálni, van idő megtalálni a következő megfelelő állást, és nem kell a mindennapi költségek miatt aggódni. 

Dániában autó tulajdonosnak lenni nem olcsó mulatság. Az éves környezetvédelmi adó meghaladja a 100 ezer forintot és a biztosításunk havi összege annyi, mint otthon az éves kötelezőnké volt. De mit is kapunk ennyi pénzért? Egyrészt itt nincs külön kötelező és casco, hanem a biztosítás már alapból tartalmaz cascót is. Rengeteg lehetőség közül lehet választani, hogy mit szeretnénk a biztosításunkba extrán belerakni, mi például az üvegkár mellett választottuk az “úti segély”-t is, amit nem is olyan régen lehetőségünk volt kipróbálni. Történt ugyanis, hogy egy hétvégi program után este 10-kor indultunk haza, a terv hogy Hédi a kocsiban elalszik közben nyugisan hazajövünk a szinte forgalom mentes autópályán egészen jól alakult az első órában. Mikor már csak 20 percnyire voltunk az otthonunktól (és az ágyunktól) és szinte már teljesen besötétedett (helló dán nyár, ahol ilyenkor 11-ig világos van) észrevettük, hogy nem működik a távolsági világításunk, csak a helyzetjelző és a reflektor, gyors tanakodás, hogy mi legyen majd az első parkolónál megálltunk, hiszen így veszélyes közlekedni, magunkra és másokra is. A parkolóból este 11-kor felhívtuk a biztosítót, elmondtuk mi a helyzet, és mondták, hogy amint lehetséges küldenek értünk egy trailert, aki hazavisz minket és az autót is, mondtuk azt is, hogy kisgyerekkel vagyunk. Cirka 40 percet kellett várnunk, közben a traileres is hívott, hogy ne aggódjunk, úton van, amikor megérkezett megnézte ő is, hogy mi lehet a gond, és mondta, hogy megpróbálja megjavítani nekünk, hiszen neki is van gyereke, és tudja, hogy nem szerencsés egy alvó kislányt mozgatni egyik kocsiból a másikba, 10-15 perccel később újra volt világításunk, mindezt éjfélkor, ingyen és szuper kedvesen intézve. 

Ahogy említettem az előbb itt egy újabb építésű társasházban, azon belül egy második emeleti lakásban élünk. Én az elmúlt 9 évet, Imi pedig az elmúlt 26 évét panelben töltötte. A debreceni tócós kertet valószínűleg sokaknak nem kell bemutatnom, de azért pár szóban összefoglalom a különbségeket. Otthon kényelmes volt a lift, és biztonságot adott a zárt folyosó amin 4 szomszéddal osztoztunk, az ajtónkon 3 különböző zár volt, és a folyosó ajtót is mindig kulcsra zártuk. Ezzel szemben itt napi “nagyonsokszor” másszuk meg a második emelet lépcsőit, gyerekkel és/vagy cuccal. A lépcsők valamilyen oknál fogva nagyon magas lépcsőfokokból állnak, Hédinek majdnem a combja közepéig ér, ő mégis hősiesen tapossa őket - egy ideig. Napközben az épület ajtója nyitva van, sokszor kitámasztva a szellőzés miatt és a látható pincelejáróban tároljuk a két babakocsinkat, és Hédi kismotorját, amiket eddig - kopkop- nem loptak el nyitott ajtón keresztül sem. Napközben mi itt nem zárjuk a lakás ajtónkat, csak azóta muszáj amióta Hédi eléri a kilincseket és folyton megszökne a már említett meredek lépcsők felé. Az utcán rendszeresen látni nem lezárt, ott felejtett gyerek és felnőtt biciklit, rollert, márkás babakocsit stb, amik még napok múlva is ugyanott vannak, senki nem vitte haza “véletlenül”. Viszont ennyi törött üveget az utcákon én még sehol nem láttam, mint ebben a városban, biztosan nagyon megéri itt defekteket javítani, mert Iminek is már 3 volt, mióta ide költöztünk.

A környék, ahol élünk nem a leggazdagabb kertvárosi rész, de azért nem is a gettó - olyan is van a városban - viszont itt is lenne még hova fejlődni a kutyák utáni takarítás terén, bár lényegesen több embert látunk felszedni a “cuccot”. Ami a legérthetetlenebb, hogy egyes tulajok belerakják az erre a célra kitalált zacsiba, és zacskóstól hagyják a földön?! - ami így legalább már nem csak büdös/igénytelen/irritáló/”rossz ha belelép a gyerek vagy kézzel felszedi a földről”, hanem már környezetszennyező is.  Amíg a debreceni panelban a szomszéd tv Barátok közt főcímdalán kívül semmit nem hallottunk, itt a falak papírból vannak. A mi szintünkön úgy tűnik elköltöztek a szomszédok pár hete, de velük eddig sem volt baj, hanem a felettünk lakó lánytól ráz minket a hideg. Minden léptét halljuk és látjuk is mivel beleremeg a csillár, és a tv-t is csak úgy szereti nézni, ha mi is értjük a szöveget, az esti 10 órai porszívózást, és az éjfélkor 1400-ason centriző mosógépét kár is említeni, bár jobb ha nyitva hagyjuk az ajtókat éjszakára, akkor nem remeg annyira. Valószínűleg pont ennyire, utál minket az alsó szomszéd - akit már az első héten leáztattunk - és aki kénytelen élvezni Hédi trappolását egész nap - néha éjszaka is, és azt amikor este táncolnak a babatalpak. A hálószobában pedig a falszomszédaink fiatalok, akik 3 hetente a zenét túlkiabálva buliznak péntek esténként - így altass gyereket… legutóbb amikor már többször szóltunk nekik és már hajnal 3 volt, Imi felhívta a rendőrséget, hogy nem tudunk aludni, és esetleg nem jönnének-e erre és az volt a válasz, hogy “dehát péntek este van, mindenki bulizik”. Lelki szemeim előtt látom, ahogy a zsaruk is épp csapatják a péntek esti partyt bent az örsön, amikor megszólal a telefon:

 - Hé Jensen/Larsen/Cristensen/Pedersen/Eriksen - tetszőleges névválasztás a leggyakoribb dán nevekből - tekerd már le a basszust, valaki hív. Ki volt az? Á csak valami migráns csávó, hogy nem tud aludni. Mondtam ha lesz szabad kocsi akkor majd arra küldünk egyet. - Nevetés, zene vissza, hisz péntek van…

Ami viszont szívmelengető az elmúlt 4 év Tócis parkolóhely keresése után, az a saját parkolóhely, amiért ugyan fizetünk havi 2500 forintot, de egye fene, hisz tutira mindig üres, mindig a miénk. 

Ha már a szívmelengető dolgoknál tartunk muszáj elmesélnem, mi is az a "varázs csomag" , vagy legalábbis mi mit nevezünk így. Néha megtörténik ugyanis, hogy mint gyanútlan vásárló rendelünk valamit az interneten. Ilyenkor kiszállítást kérünk, ami nagyjából ugyanaz mint otthon, házhoz hozzák, vagy csomag pontra stb. De - és itt jön a csavar, amit azóta sem értünk - néhány csomag, a megrendelést követő nap reggel ott vár az ajtónk előtt - igen, hétvégén is... hogy ezt honnan szállítják, mikor rakják össze, hogy jutnak be hajnalban a zárt lépcsőházba, ki hozza ki, és egyáltalán hogyan lehetséges ez, na ezek a jó kérdések. Ami biztos, hogy reggel fél 8 körül kapsz egy diszkrét sms-t, hogy jó reggelt, a csomagod 4.20-tól az ajtód előtt vár. 

Visszatérve a lakhatásunkra, egy fontos információ következik, mégpedig a dán címek magyarázata, hiszen a dánoknak mindenre van valami “speciális” rendszere pont ez maradna ki?! Szóval addig oké a dolog, hogy irányítószám, város, utca, házszám, na de itt jön a titok: Például ha valaki a “Storegade 46 3. tv” -ben lakik akkor ez azt jelenti hogy harmadik emelet és tv, azaz til venstre, szóval baloldali ajtó, vagy th, azaz til højre, magyarul jobb oldali ajtó, ez még egész egyszerű, ha csak 2 ajtó van a szinten, de könnyen lehetnek tvvv vagy thhh jelek is, ami már jól össze tud zavarni valakit aki egész életében bajban volt a jobbra- balra dolgokkal (pl én :D). És hogy ez miért fontos infó? Hát hogy ha szeretnétek nekünk csomagot küldeni (márpedig miért ne szeretnétek, hiszen tök jó fejek vagyunk) akkor a jó kis hazai pirosarany-gulyáskrém-majonézestorma-erőspista-bocicsoki-sportszelet-pálinka ellátmányunkat nehogy rossz helyre küldjétek véletlenül. 

Az időjárással kapcsolatban fun fact, hogy amióta megvettük az autót, azóta alig esik az eső és 100 éve ez volt legnaposabb tavasz, az átlagnál 2 órával süt többet a nap az idén. Viszont a szél még így is elég gyakori és erős, de ezt valószínűleg meg kell szokni, ha az ember tengerparti városba költözik. 

A koronavírus helyzet Dániában és az itteni intézkedések is megér pár mondatot. 

Március közepén, mint ahogy sok helyen, itt is egyik napról a másikra bejelentették, hogy leáll az élet. A bejelentés szerdán történt, hogy következő hétfőtől zárnak be az üzletek, sulik, éttermek, múzeumok stb. A dánok annyira komolyan vették (vagy annyira nem szeretnek dolgozni), hogy már csütörtöktől leállt minden. Bezártak viszont a játszóterek is például, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a játékokat körbe tekerték egy vörös csíkos szalaggal, ami érdekes módon a karantén feloldásáig nem volt letépkedve sehol. Az élelmiszert áruló boltok nyitva maradhattak, rendes időben, sávok nélkül, viszont minden bolt bejáratánál kikerült a kézfertőtlenítő, illetve egy tábla, hogy maximum mennyi vásárló lehet egyszerre a boltban. Sok helyen gumikesztyűket is tettek ki a vásárlóknak. Az interneten keringett a kép, biztosan sokan láttátok, hogy itt nem fosztották ki a kézfertőtlenítő készleteket, hiszen több bolt is bevezette, hogy pl. 1 db  50 korona, viszont a második már 1000 korona / darab.  Azokat a kézfertőtlenítőket amik nem hatásosak a korona vírus ellen több bolt levette a polcairól, hogy ne tévesszék meg a vásárlókat. Ahogy korábban is mondtam az állam rögtön reagált a helyzetre, és igyekeztek biztosítani, hogy minél kevesebb ember veszítse el a munkáját, és további segélycsomagokat is terveztek.

Ez az év egyénként is különleges itt adózás szempontjából, mert most állnak át egy új rendszerre (az eddigi speciális dánról… ), ami hasonló lesz mint az otthoni. A korábbi rendszerben a munkavállalás első egy évében nem volt fizetett szabadság, mert az adott évben az előző évben kiérdemelt szabadságot lehetett kivenni, viszont egységesen mindenkinek 25 nap fizetett szabi jár, amiből 2-3 hetet a dánok szeretnek egyben kivenni, és ezért van az, hogy július végén gyakorlatilag leáll az élet az országban. Érdekesség, hogyha egy dánnal időpontot akarsz megbeszélni, akkor teljesen felesleges a naptári napokkal próbálkozni, hiszen fogalma sincs hogy ráér-e július 6.-án például, de ha azt kérdezed, hogy a 28. héten hétfőn ráér-e, akkor hamar jön a válasz rá, mert ők mindent hetekben számolnak. A tipikus szabadság idő a 28-32. hét közzé esik. A szeptemberben érkező új szabadság rendszer már olyan lesz, mint az otthoni, hogy minden ledolgozott hónap után jár kb. 2 nap szabi, viszont az ez évi szabadságot befagyasztották, hogy ne lehessen duplán kivenni. Ez a pénz terv szerint a nyugdíjrendszerbe került volna, viszont a korona vírusra való tekintettel a pénz több, mint felét mégis megkapjuk októberben, ami egy átlag családban egy plusz havi fizetést jelent. További intézkedéseket hoznak a nyárra, hogy fellendüljön a turizmus, sok akciós vonatjegyet árulnak, illetve létrehoztak 8 napos szabad utazási kártyát és több kompot ingyenessé tettek biciklivel és gyalogosan, illetve kocsival is kedvezményesebb.

Amennyire tudjuk, Dániában nem voltak annyira magasak a számok a fertőzés és a halálozás terén, itt Esbjergben talán nem is volt halott, pedig azért ez egy 100 ezer fős város. Az újranyitás több fázisban történt, elsőként a bölcsik, ovik, általános iskolák nyitottak, ki, majd a különböző üzletek, végül az éttermek, mozik, konditermek stb. A határzárat is először Németország, Norvégia és Izland irányába nyitották ki, csak ezután következett a többi EU-s ország, és a lista, hogy hova lehet utazni és hova nem minden csütörtökön frissül.

Jelen állás szerint augusztusban megyünk haza, amit nagyon várunk, mert elég sok idő telt el Karácsony óta, és a családunk sem tudod jönni hozzánk március óta. A repjegy megvan, bár már ez a harmadik ebben a szezonban, remélhetőleg ez már tényleg el is indul, addig is jó ha tudjátok, hogy a Ryanair legnagyobb befektetői vagyunk és a megtakarításainkat most már Ryanair voucherekben tartjuk, amiket a törölt járatok miatt kaptunk :D

Szép napot, szép nyarat, egészséget kívánunk Nektek, és reméljük, hogy tudunk találkozni veletek augusztusban, és ha Dániába vágytok ne habozzatok szólni vagy kézzel inteni.

Vi ses, farvel :)

Anyubanya